2020. április 30., csütörtök

Anyák napja, más-kép(p)


Ma az egyik tanítónéni a következő üzenetet küldte nekünk: nem tudok készülni a gyerekekkel verssel, virággal, ajándékkal nektek, így legyen az az anyák napi meglepetés, hogy ma nem kötelező semmi (pl. a tanulás), csináljatok, amit szeretnétek…
Őszintén bevallom, megkönnyeztem ezt a levelet. A hetek óta tartó embert próbáló küzdelemben most először éreztem azt, hogy valaki ténylegesen látja, érzi, 7 hete min megy keresztül az édesanyák többsége, s azt tudja mondani nekünk, pihenjetek…
Mert miről is szólt az elmúlt 49 nap számunkra?
Visszatértek a szülés, a gyes, gyed körüli rémálmok, a felelősség keresztjének magányos ólomsúlya, a lelkiismeretfurdalás elűzhetetlen szörnye, a szembesülés, hogy bármit és bárhogyan teszel, biztosan nem végzel mindennel, és csak tolod tovább az egyre gyűlő elmaradásokat, az élmény, hogy nincs olyan nap a 49-ből, amikor ne rontottál volna, ne felejtettél el volna valamit… A szülés utáni állapothoz képest annyi változott, hogy most munkád is van, teljesíteni kell ott is, nem alszik a gyerek 3 óránként, sőt, ha egészséges, akkor veled együtt utálja ezt az egészet, és természetesen ennek hangot is ad, próbálsz nyugodtnak és elégedettnek LÁTSZANI, s meggyőzni arról, ennek is megvannak az előnyei… biztosan, de közben gyomrodban érzed, mennyire hiteltelen a mosolyod… a gyerek meg nem hülye, látja, tudja, érzi.
Felkelsz, tanítasz, dolgozol, főzöl szinkronban, próbálsz türelmes lenni, nem kiabálni, nem leszidni, nem beszólni, próbálod meghallani a saját gondolataidat, de csak a gyerekeidét sikerül, próbálsz nem kidőlni délután háromig, de igazából legszívesebben szellemileg és testileg, mégis leginkább lelkileg összerogynál, vagy menekülnél, és hagynád az egészet a francba, majd csak lesz valahogy…
De… És itt a lényeg.
Nem rogysz össze, nem hagyod abba… felállsz, folytatod végkimerülésig, igyekszel meggyőzni magad, hogy hamarosan minden újra normális lesz, meg arról is, hogy ha mindennnap hibázol is, attól még ugyanaz az anyuka maradsz, akire a gyerekei nem úgy tekintenek, mint sebezhetetlen kősziklára, hanem törékeny, gyenge, de mégis valahol a körülményektől független állandósági tényezőre.
Úgyhogy én most tovább adom az üzenetet, pihenjetek, lecsukom a gépet, gofrit sütök, és csak gyönyörködöm az élet abszurditásában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése