Ma az egyik tanítónéni a következő üzenetet küldte nekünk:
nem tudok készülni a gyerekekkel verssel, virággal, ajándékkal nektek, így
legyen az az anyák napi meglepetés, hogy ma nem kötelező semmi (pl. a tanulás),
csináljatok, amit szeretnétek…
Őszintén bevallom, megkönnyeztem ezt a levelet. A hetek óta
tartó embert próbáló küzdelemben most először éreztem azt, hogy valaki
ténylegesen látja, érzi, 7 hete min megy keresztül az édesanyák többsége, s azt
tudja mondani nekünk, pihenjetek…
Mert miről is szólt az elmúlt 49 nap számunkra?
Visszatértek a szülés, a gyes, gyed körüli rémálmok, a felelősség
keresztjének magányos ólomsúlya, a lelkiismeretfurdalás elűzhetetlen szörnye, a
szembesülés, hogy bármit és bárhogyan teszel, biztosan nem végzel mindennel, és
csak tolod tovább az egyre gyűlő elmaradásokat, az élmény, hogy nincs olyan nap
a 49-ből, amikor ne rontottál volna, ne felejtettél el volna valamit… A szülés
utáni állapothoz képest annyi változott, hogy most munkád is van, teljesíteni
kell ott is, nem alszik a gyerek 3 óránként, sőt, ha egészséges, akkor veled
együtt utálja ezt az egészet, és természetesen ennek hangot is ad, próbálsz nyugodtnak
és elégedettnek LÁTSZANI, s meggyőzni arról, ennek is megvannak az előnyei…
biztosan, de közben gyomrodban érzed, mennyire hiteltelen a mosolyod… a gyerek
meg nem hülye, látja, tudja, érzi.
Felkelsz, tanítasz, dolgozol, főzöl szinkronban, próbálsz
türelmes lenni, nem kiabálni, nem leszidni, nem beszólni, próbálod meghallani a
saját gondolataidat, de csak a gyerekeidét sikerül, próbálsz nem kidőlni
délután háromig, de igazából legszívesebben szellemileg és testileg, mégis
leginkább lelkileg összerogynál, vagy menekülnél, és hagynád az egészet a
francba, majd csak lesz valahogy…
De… És itt a lényeg.
Nem rogysz össze, nem hagyod abba… felállsz, folytatod
végkimerülésig, igyekszel meggyőzni magad, hogy hamarosan minden újra normális
lesz, meg arról is, hogy ha mindennnap hibázol is, attól még ugyanaz az anyuka
maradsz, akire a gyerekei nem úgy tekintenek, mint sebezhetetlen kősziklára,
hanem törékeny, gyenge, de mégis valahol a körülményektől független állandósági
tényezőre.
Úgyhogy én most tovább adom az üzenetet, pihenjetek, lecsukom
a gépet, gofrit sütök, és csak gyönyörködöm az élet abszurditásában.
